Világ (64 Oldal)

151166
India Pakisztán vízellátásának korlátozását tervezi – Reuters
India azt fontolgatja, hogy jelentős mennyiségű vizet von el az Indusból, amely létfontosságú szerepet játszik Pakisztán mezőgazdasági területeinek öntözésében – megtorlásként a turisták ellen áprilisban elkövetett halálos támadás miatt.
14:30 Május 17, 2025
Politika 700 1 хвилина
151163
Briger: az EU az ukrajnai lőszerszállítmányainak növelését fontolgatja
Az Európai Unió 2025-ben az Ukrajnának szállítandó nagy kaliberű lőszer mennyiségének megduplázását tervezi. A katonai támogatás kérdését Németország és Nagy-Britannia védelmi miniszterei is megvitatták, számolt be az Euronews.
13:44 Május 17, 2025
Politika 733 1 хвилина
151244
Új tárgyalásokról állapodott meg Ukrajna és Oroszország
Isztambul adott otthont annak a történelmi jelentőségű találkozónak, amelyen több mint három év után ismét közvetlen megbeszélést folytatott egymással Ukrajna és Oroszország delegációja.
13:24 Május 17, 2025
Politika 781 1 хвилина
151220
Oroszország elleni új szankciók tervét jelentette be Ursula von der Leyen
Új, Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos terveket jelentett be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Tiranában, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.
12:09 Május 17, 2025
Politika 970 1 хвилина
151239
Trump nem nevezte Putyint a béke akadályának, ráadásul Zelenszkijt kritizálta
Donald Trump amerikai elnök nem akarta Vlagyimir Putyin orosz diktátort az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezése akadályának nevezni, ehelyett Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt kritizálta.
11:47 Május 17, 2025
Politika 1041 1 хвилина
151116
Norvégia elárulta, mikorra kapja meg Ukrajna a megígért F–16-os vadászgépet
Norvégia tervei szerint 2025 végéig teljesen lezárul az F–16-os vadászgépek átadása Ukrajnának – erről nyilatkozott Tore O. Sandvik, az ország védelmi minisztere az NRK norvég médium számára.
10:11 Május 17, 2025
Politika 776 1 хвилина
151194
Ideiglenesen lemondott a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaélésekkel vádolt főügyésze
Ideiglenesen lemondott hivataláról a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze, Karim Khan a személyét érintő, szexuális visszaélések vádjával kapcsolatos nyomozás eredményének megszületéséig.
09:50 Május 17, 2025
Politika 878 1 хвилина
151191
Umjerov: a következő lépésünk Zelenszkij és Putyin találkozójának a megszervezése
Ukrajna találkozót akar szervezni Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz diktátor között, ez lesz a következő lépés az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon – jelentette ki pénteken Rusztem Umjerov.
09:29 Május 17, 2025
Politika 794 1 хвилина
151160
Zelenszkij és az európai vezetők telefon egyezettetek Trumppal
Az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Lengyelország vezetői – miután telefonbeszélgetést folytattak Donald Trump amerikai elnökkel – „elfogadhatatlannak” nevezték Oroszország álláspontját az Ukrajnával folytatott pénteki tárgyalásokon.
08:53 Május 17, 2025
Politika 767 1 хвилина
151073
Litvánia jövőre a GDP több mint 5%-át tervezi védelemre költeni
Litvánia tervei szerint 2026-ban az első NATO-tagállam lesz, amelynek védelmi kiadásai meghaladják a GDP 5%-át – jelentette be Kęstutis Budris.
20:53 Május 16, 2025
Politika 891 1 хвилина
201453
Lengyelországban egy Kanadából érkezett konténerben 5 millió dollár értékű drogot találtak
Lengyelországban lefoglaltak egy konténert, amely egy Kanadából érkezett hajón érkezett, és amelyben környezetbarát fa padlóburkolatok között 20 millió zloty (kb. 5,2 millió dollár) értékű kábítószert találtak.
15:12 Április 17, 2025
Események 967 1 хвилина
201456
Síbalesetben halt meg a LEGO vezetője
Szörnyű síbalesetben életét vesztette a LEGO egyik nemzetközi vezetője, miután elesett egy svájci hegység lejtőin.
14:12 Április 17, 2025
Események 841 1 хвилина
201478
Elrabolt amerikai lelkészt sikerült tűzharc során kiszabadítani Dél-Afrikában
A dél-afrikai rendőrség tűzpárbaj során kiszabadította a múlt héten elrabolt amerikai lelkészt, aki csodával határos módon épségben került elő.
09:57 Április 17, 2025
Események 827 1 хвилина
201440
Lezuhant a Pakisztáni Légierő Mirage vadászgépe
Lezuhant a Pakisztáni Légierő (PAF) Mirage V ROSE vadászgépe Ratta Tibba vidéki településen, miután a PAF Rafiqui bázisáról gyakorlatozni indult. A becsapódás előtt mindkét pilóta sikeresen katapultált, és sérülések nélkül megúszták a balesetet. A...
16:34 Április 16, 2025
Események 923 1 хвилина
201435
4500 euróra büntették a férfit, aki kábítószer hatása alatt átölelte Olaf Scholzot
Az illetékes frankfurti bíróság kedden elmarasztalta azt a férfit, aki 2023 májusában a frankfurti repülőtéren kábítószer hatása alatt járművével felhajtott a kifutópályára, ahol a kormány repülőgépe Olaf Scholzot várta, és átölelte a német kancel...
14:12 Április 16, 2025
Események 1142 1 хвилина
201426
Újabb etnikai incidens az erdélyi focipályán – magyar játékosokat bántalmaztak Brassóban
Újabb erdélyi magyarellenes futballincidens miatt tesz feljelentést a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, a Brassói SR Municipal és a Székelyudvarhelyi FC közötti mérkőzésen történt magyarellenes támadások kivizsgálását kérve a román hatóságoktól – ír...
09:30 Április 16, 2025
Események 1363 1 хвилина
201423
Fegyverekkel támadtak meg több börtönt Franciaországban
Ismeretlen támadók legalább nyolc börtön ellen támadást hajtottak végre kedden, a hajnali órákban Franciaországban. Az ország belügyminisztere szerint az akció mögött drogbandák állnak, és így akarják megfélemlíteni a kormányzatot a kábítószer-ker...
09:11 Április 16, 2025
Események 1375 1 хвилина
201368
Egzotikus macskafélékre szakosodott bűnbandára csaptak le Spanyolországban
Letartóztattak Mallorcán egy házaspárt, akik tucatnyi ritka és veszélyeztetett macskafélét tenyésztettek, majd adtak el az interneten.
16:34 Április 15, 2025
Események 1005 1 хвилина
201348
Homokvihar söpört végig Irakon, több mint 1000 embernek vannak légzési problémái
Több mint 1 000 ember szenved légzési problémáktól az Irak középső és déli részeit érintő porvihar után – közölték egészségügyi tisztviselők.
15:12 Április 15, 2025
Események 1130 1 хвилина
201357
Pokolgépes merénylet végzett rendőrökkel Pakisztánban
Legkevesebb három pakisztáni rendőr meghalt egy pokolgép robbanásában kedden Pakisztán délnyugati tartományában, Beludzsisztánban – közölték a hatóságok.
14:51 Április 15, 2025
Események 976 1 хвилина
233859
20 év működés után végleg leáll a Skype
A Skype hívó- és üzenetküldő szolgáltatás 2025 májusában megszűnik.
21:30 Március 1, 2025
Közélet 1663 1 хвилина
233644
Négyméteres királykobrára találtak Thaiföldön egy 55 éves nő konyhájában
Thaiföldön, a Chumphon tartományban egy nő épp evett, amikor egy négy méteres királykobra, mely több mint 8 kilogrammot nyomott, hirtelen „betévedt” a konyhájába. A nő azonnal felhívta a segélyhívó szolgálatot.
21:05 Március 1, 2025
Közélet 1775 1 хвилина
233649
Ausztrália márciusban tervezi elindítani első űrrakétáját
Az ausztrál Gilmour Space cég március közepén kívánja elindítani első Eris hordozórakétáját, ami mind a cég, mind az ország egész űripara számára jelentős esemény lesz, írta a Spacenews.
19:52 Március 1, 2025
Közélet 1493 1 хвилина
234022
A sztálini munkatáborokba hurcoltakra emlékeztek Budapesten (videó)
A Kárpátaljai Szövetség és a Szolyvai Emlékpark Alapítvány a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából „Az emlékezés és a szív kegyhelye” című film vetítésével egybekötött estet rendezett Budapesten.
16:45 Március 1, 2025
Közélet 1230 1 хвилина
234000
3 év alatt 9000 ukrán állampolgáron segített a Rákóczi Szövetség (videó)
Az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt 3 évben közel 9000 ukrajnai gyermeknek és szülőnek segített a Rákóczi Szövetség átmeneti szálláshely, illetve táborozási lehetőségek biztosításával, eszközadományokkal, kulturális programok és pedagógusokn...
14:40 Március 1, 2025
Közélet 1657 1 хвилина
233787
Így töröltethető a Google-ből a telefonszám vagy a lakcím
Még egyszerűbb lett a személyes adatok törlése a Google-ből: már közvetlenül a találati oldalról is indíthatja a törlési kérelmet, akinek valahová kikerült a telefonszáma, lakcíme, vagy más érzékeny adata.
21:31 Február 28, 2025
Közélet 1550 1 хвилина
233820
Meghalt a legidősebb ismert holokauszt-túlélő, 113 éves volt
Rose Girone, a legidősebb ismert holokauszt-túlélő, aki túlélte mind a náci, mind a japán elnyomást, majd több mint nyolc évtizeden át élt a második világháború után, 113 éves korában elhunyt. Halálhírét lánya, Reha Bennicasa erősítette meg.
21:13 Február 28, 2025
Közélet 1239 1 хвилина
233848
Kilencezer ukrán állampolgáron segített a Rákóczi Szövetség a háború kitörése óta
Az orosz–ukrán háború kitörése óta eltelt három évben közel kilencezer ukrajnai gyermeknek és szülőnek segített a Rákóczi Szövetség átmeneti szálláshely, illetve táborozási lehetőségek biztosításával, eszközadományokkal, kulturális programok és pe...
19:02 Február 28, 2025
Közélet 1885 1 хвилина
233886
Aktuális (2025.02.28) - Kárpátaljai Mentálhigiénés Konferencia (videó)
Kárpátaljai Mentálhigiénés Konferencia és Jótékonysági Est – ez volt a neve annak a rendezvénynek, amit a napokban szervezett Budapesten a Nemzeti Ifjúsági Tanács, és melynek célja a mentális egészség fontosságának hangsúlyozása volt, különösen a ...
15:21 Február 28, 2025
Közélet 1032 1 хвилина
233712
Betör Afrikába az ukrán nyelv
Ukrán tudományos központokat nyitnak Afrikában – jelentette be az államnyelv védelméért felelős ombudsman, Tarasz Kreminy.
11:16 Február 28, 2025
Közélet 2576 1 хвилина
55367
4 milliárd dolláros amerikai hitelből fejleszti a haderejét Lengyelország
A lengyel kormány jelentős lépést tett az ország védelmi képességeinek fejlesztése érdekében. Az Egyesült Államokkal kötött megállapodás keretében Lengyelország 4 milliárd dolláros hitelt kap, amelyet a fegyveres erők modernizálására fordítanak. A...
10:39 December 7, 2024
Gazdaság 1280 1 хвилина
55300
Hazaengedi Putyin a Carlsberget
Európa harmadik legnagyobb sörgyártója utolsóként vesz fájó búcsút Oroszországtól, ahol a háború előtt még piacvezető volt. A dán Carlsberget vigasztalhatja, hogy jó kezekben hagyja a birodalmát, amelyért még 34 milliárd rubelt is kap.
15:22 December 5, 2024
Gazdaság 1541 1 хвилина
55283
Kína betiltotta a ritka fémek kivitelét az Egyesült Államokba
A kínai hatóságok azonnali hatállyal tilalmat vezettek be számos olyan ritka fém Egyesült Államokba történő exportjára, amelyek fontosak a félvezető alkatrészek gyártása szempontjából.
18:07 December 4, 2024
Gazdaság 1717 1 хвилина
55257
Kína megtagadja az együttműködést a szankcionált orosz bankokkal 
Ennek ellenére a szankciók nem állítják meg az orosz–kínai kereskedelmet, azonban arra kényszerítik a vállalatokat, hogy bonyolultabb és drágább fizetési módszereket válasszanak. 
17:15 December 4, 2024
Gazdaság 1712 1 хвилина
55265
Ukrajna nem kell, hogy visszafizesse az 50 milliárd dolláros hitelt a G7-től, ha nem kap kártérítést Oroszországtól
Az ukrán Legfelső Tanács elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy Ukrajna 50 milliárd dollárt kapjon a G7-országoktól, anélkül, hogy kötelező lenne visszafizetni, ha nem kap kártérítést Oroszországtól. 
12:08 December 4, 2024
Gazdaság 1993 1 хвилина
55185
A rubel gyengülése miatt a kínai cégek felfüggesztik az értékesítést Oroszországban
A fogyasztási cikkek többségét jelenleg Kínából szállítják Oroszországba, de most már veszteséges a kínaiak számára az Oroszországi Föderációban való értékesítés.
21:26 December 3, 2024
Gazdaság 1715 1 хвилина
55239
Megszaladt tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele
Az ukrajnai és a gázai háború, valamint más fegyveres konfliktusok hatására tavaly jelentős mértékben emelkedtek a világ száz legnagyobb fegyvergyártó vállalatának eladási mutatói – olvasható a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétf...
20:35 December 3, 2024
Gazdaság 2004 1 хвилина
55242
Christine Lagarde szerint Trumppal tárgyalni kell, nem háborúzni
Ha Trump büntetővámot vet ki a kínai termékekre, azok az európai piacokat árasztják majd el, s egyre erősödik a nyomás az öreg kontinensen, hogy javítsa versenyképességét. Az amerikai elnök vámfenyegetéseit tárgyalásokkal és nem háborúval célszerű...
16:11 December 3, 2024
Gazdaság 1036 1 хвилина
16312
Az Európai Tanács elnöke szerint Ukrajna csatlakozása pozitív hatással lesz az Európai Unió gazdaságára
António Costa, az Európai Tanács új elnöke úgy véli, hogy Ukrajna pozitív hatással lehet az Európai Unió versenyképessége sérülékenységének leküzdésére.
16:02 December 2, 2024
Gazdaság 1683 1 хвилина
55209
Nagyot dobtak a lengyel gazdaságon az ukrajnai menekültek
Téves az a vélemény, hogy az ukrán menekültek a lengyel adófizetők kárára élnek – mondta a Deloitte szakértője, Aleksander Laszek a Szabadság Rádiónak, amit az Unian ukrán hírügynökség szemlézett.
15:35 December 2, 2024
Gazdaság 1814 1 хвилина
8263
Az Olimpikonok Világszövetsége ellenzi az orosz sportolók kizárását
Az Olimpikonok Világszövetsége (WOA) nem ért egyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásával, amelynek nyomán számos sportági világszövetség kitiltotta az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekről.
20:24 Április 8, 2022
Sport 3674 1 хвилина
8260
Elképesztő összeget követelnek vissza az oroszok a röplabda-vb elvétele miatt
Az orosz röplabda szövetség (VFV) 80 millió dollárt követel vissza a sportág nemzetközi szövetségétől (FIVB), amiért törölte az idei, oroszországi férfi világbajnokságot.
18:21 Április 8, 2022
Sport 2523 1 хвилина
8238
Lezajlott a sorsolás, itt a katari foci-vb csoportbeosztása
Lezajlott pénteken Katarban a 2022-es labdarúgó-világbajnokság csoportköreinek sorsolása.
17:24 Április 2, 2022
Sport 3047 1 хвилина
8234
Szombat éjszakai futammal tér vissza a Forma–1 Las Vegasba
Már a verseny időpontja sem a megszokott, a helyszín pedig önmagában látványos vonalvezetésű pályát ígér.
22:38 Április 1, 2022
Sport 3806 1 хвилина
8223
Ukrán fiatalok ingyen sportolhatnak egy magyarországi sportegyesületnél
Oroszország ukrajnai háborúja nyomán Magyarországon oltalmat kereső családok segítése érdekében a BVSC-Zugló sportegyesület felajánlotta, hogy a menekült fiatalok ingyen sportolhatnak a klub létesítményeiben.
14:49 Március 30, 2022
Sport 3595 1 хвилина
8206
Magyarországon edz az ukrán hokicsapat
Magyarországon, azon belül pedig Miskolcon edz az ukrán hokicsapat, mely jelenleg a 2022-es világbajnokságra készül fel a szomszédos országban.
20:13 Március 26, 2022
Sport 7855 1 хвилина
8203
Az ukrán háború miatt indított vizsgálatot a Nemzetközi Jégkorong Szövetség a korábbi elnöke ellen
Az ukrajnai háború támogatásának vádjával etikai vizsgálatot indított a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) az orosz szövetség, valamint az IIHF korábbi elnöke, René Fasel ellen.
14:30 Március 25, 2022
Sport 7808 1 хвилина
8198
Magyarországon edzőtáborozik az ukrán jégkorong-válogatott
Nemzetközi együttműködés keretében a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vendégül látja az áprilisi divízió I/B világbajnokságra készülő ukrán jégkorong-válogatottat.
20:22 Március 23, 2022
Sport 6164 1 хвилина
4715
A vb-pótselejtezők előzetese
Az ukrajnai háború miatt hat helyett csak négy mérkőzést rendeznek meg a katari labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek elődöntőiben csütörtökön.
13:56 Március 23, 2022
Sport 2830 1 хвилина
8179
A párizsi olimpiáról is kitilthatják az oroszokat
A francia főváros polgármestere jelezte, hogy ukrajnai háborúja miatt Oroszországot és az őt támogató Fehéroroszországot is eltilthatják a 2024-es párizsi nyári olimpián való részvételtől.
19:40 Március 19, 2022
Sport 2595 1 хвилина
133
Újabb 200 agyagkatona került elő Kínában (videó)
Az első kínai császár, Csin Si Huang ti mauzóleuma mellett, az úgynevezett egyes számú gödörben újabb kétszáz agyagkatonát találtak a kutatók – közölte a Csin Si Huang-ti Múzeum.
11:25 Január 4, 2020
Történelem 7862 1 хвилина
119
Németek ezrei masíroztak önként a halálba
A II. világháború utolsó napjaiban az Adolf Hitlerben csalódott németek ezrei végeztek magukkal.
14:51 December 30, 2019
Történelem 4148 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei