Világ (88 Oldal)

149967
Fico megkapta a lengyelek engedélyét, repülhet Putyinhoz
Engedélyezte Robert Fico szlovák miniszterelnök Moszkvába készülő repülőgépének áthaladását az ország légterén a lengyel külügyminisztérium kedden, azonban egyúttal bírálta is az utazást – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
10:50 Május 7, 2025
Politika 832 1 хвилина
149964
Saját szakállára állította le Pete Hegseth az Ukrajnának szánt katonai segélyszállítmányokat
Nagyjából egy héttel azután, hogy Donald Trump megkezdte második ciklusát, az Egyesült Államok leállított 11 teherszállító repülőjáratot, amelyek amerikai légibázisokról szállítottak tüzérségi lőszereket és más fegyvereket Ukrajnába – tudta meg a ...
09:48 Május 7, 2025
Politika 1524 1 хвилина
149961
Második nekifutásra sikerült: Friedrich Merz kancellár lett
Teljes volt a káosz a német parlamentben, miután kedd reggel a kancellárválasztáson Friedrich Merz, a CDU–CSU és az SPD koalíciójának jelöltje elvesztette az első körös szavazást. De délután végül másodjára megválasztották kancellárnak.
08:50 Május 7, 2025
Politika 875 1 хвилина
149915
Az amerikai védelmi miniszter a tábornokok létszámának nagymértékű csökkentését kezdeményezte
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter elrendelte, 20%-kal csökkentni kell a négycsillagos tisztek számát, folytatva ezzel a Pentagon vezetői struktúrájának optimizálását.
21:10 Május 6, 2025
Politika 836 1 хвилина
149840
Észak-Korea tömegesen küld katonákat és munkásokat Oroszországba az ENSZ-szankciók ellenére
A dél-koreai hírszerzés szerint Észak-Korea 2024-ben több mint 13 000 állampolgárt küldött Oroszországba, közülük sokan diákoknak vagy munkásoknak álcázva érkeztek. Emellett jelentős számú észak-koreai katona, köztük különleges egységek is részt v...
18:07 Május 6, 2025
Politika 1504 1 хвилина
149931
Starmer és Macron szerint Oroszországnak 30 napos tűzszünetet kell kötnie a béketárgyalások érdekében
Telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök hétfőn. A két vezető megvitatta az Ukrajnában dúló háborút, és hangsúlyozták, hogy az érdemi béketárgyalások biztosítása érdekében Oroszországnak 30 napos tűzs...
16:36 Május 6, 2025
Politika 1430 1 хвилина
149907
Kanada elkobozná az orosz Antonov óriásgépet, és Ukrajnának adná
Három évvel azután, hogy egy orosz óriás teherszállító repülőgép Torontóban ragadt az ukrajnai invázió nyomán, Kanada jogi lépéseket tett a gép teljes lefoglalására. Az Antonov An-124 hivatalosan is Ukrajna birtokába kerülhet, ha a bíróság jóváhag...
13:31 Május 6, 2025
Politika 1065 1 хвилина
149921
Elbukta a kancellári szavazást Friedrich Merz
Mindössze hat szavazaton múlt, hogy Friedrich Merz, a német konzervatív pártszövetség vezetője nem lett Németország 10. kancellárja. A titkos szavazás első fordulója sokaknak meglepetést okozott azzal, hogy a Merz vezette koalíció nem tudta megsze...
12:21 Május 6, 2025
Politika 1171 1 хвилина
149903
Európai szolidaritást sürgetett az orosz fenyegetéssel szemben Tusk Hollandiában
Szorosabb európai és transzatlanti együttműködésre van szükség az orosz fenyegetéssel szemben – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hollandiai Wageningenben hétfőn a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerin...
11:33 Május 6, 2025
Politika 932 1 хвилина
149900
Lemondott Marcel Ciolacu román miniszterelnök
Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második...
10:28 Május 6, 2025
Politika 879 1 хвилина
198642
Egy sír miatt vezettek be kijárási tilalmat Indiában
Kijárási tilalmat vezettek be India egy városában, mivel szélsőséges csoportok egy uralkodó sírját akarták eltávolítani. Indiában gyakori a vallási konfliktus muszlimok és hinduk között.
07:52 Március 19, 2025
Események 1307 1 хвилина
198699
Hatalmas áradások sújtják Spanyolország déli részét
A heves esőzések következtében kialakult áradások miatt több mint ezer embert evakuáltak, és számos iskolában szünetelt a tanítás kedden Dél-Spanyolországban, Andalúziában.
16:59 Március 18, 2025
Események 2071 1 хвилина
198679
17 emberrel a fedélzetén zuhant tengerbe egy repülőgép Hondurasban
Hondurasban, Roatán közelében hétfőn egy repülőgép 17 emberrel a fedélzetén a tengerbe zuhant a helyi tisztviselők szerint.
15:54 Március 18, 2025
Események 2017 1 хвилина
198639
Két hónapos fegyvernyugvás után Izrael ismét hatalmas csapásokat mért Gázára – több száz halott
Izrael légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben, és bejelentette, hogy a januári tűzszünet kezdete óta ez a legjelentősebb támadás, amely során a Hamász több tucat célpontját vették célba.
15:08 Március 18, 2025
Események 2004 1 хвилина
198633
Sűrű hete volt a NATO vadászgépeinek: sorra fogták el az orosz repülőket
A litván védelmi minisztérium jelentése szerint a balti államok fölött járőrszolgálatot teljesítő NATO-vadászgépek a múlt héten három alkalommal derítettek fel és kísértek ki orosz repülőgépeket – írja az Ukrajinszka Pravda.
12:52 Március 18, 2025
Események 2175 1 хвилина
198551
A bíróság Szaakasvilit 4,5 év börtönre ítélte illegális határátlépésért
Bűnösnek találta a grúziai bíróság az ország harmadik elnökét, Mihael Szaakasvilit az államhatár illegális átlépése ügyében. Az ítéletet március 17-én hirdette ki Mihajlo Dzsinjolia bíró a Tbiliszi Városi Bíróságon, számolt be az Eho Kavkazu.
10:05 Március 18, 2025
Események 1231 1 хвилина
198628
Életfogytig tartó börtönt is kaphat a Fico életére törő merénylő
Benyújtotta a vádiratot a szlovák különleges büntetőbíróságra (STS) a Robert Fico kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet ügyében a szlovák legfőbb ügyészség illetékes ügyésze hétfőn.
07:45 Március 18, 2025
Események 1442 1 хвилина
198604
Egyhetes gyászt hirdettek Észak-Macedóniában a diszkótűz áldozatainak emlékére
Egyhetes gyászt hirdetett az Észak-Macedón kormány vasárnap azt követően, hogy az éjszaka folyamán tűz ütött ki egy éjszakai szórakozóhelyen, aminek következtében 59-en meghaltak és 155-en megsérültek.
07:26 Március 18, 2025
Események 1704 1 хвилина
198558
Két ukrán gyújtott fel IKEA-áruházat Litvániában Oroszország megbízásából
A gyújtogatást két fiatal férfi követte el, akik kevesebb mint 20 évesek, sőt, egyikük a bűncselekmény elkövetésekor kiskorú volt.
18:27 Március 17, 2025
Események 1643 1 хвилина
198561
Norvégiában, Oslo közelében olajszivárgás történt
A norvég elektromos hálózat üzemeltetője, a Statnett olajszivárgást észlelt, amelynek következtében 50-60 tonna olaj szivárgott ki egy elhagyott transzformátorállomáson, Oslo közelében.
18:03 Március 17, 2025
Események 1329 1 хвилина
229911
Nem orosz szabotázsban rongálódtak meg a víz alatti kábelek a Balti-tengeren – WP
A Balti-tengeren a közelmúltban megrongálódott víz alatti áram- és kommunikációs kábeleket valószínűleg „tengeri baleset” és nem orosz szabotázs okozta.
08:18 Január 20, 2025
Közélet 1778 1 хвилина
229923
Megérkezett Izraelbe az első három túsz, akiket elengedett a Hamász
Vasárnap megérkeztek Izraelbe azok a túszok, akiket a Hamász a fogságból szabadon engedett a túszalku részeként – számoltak be róla élőben az izraeli televíziós csatornák.
20:31 Január 19, 2025
Közélet 1457 1 хвилина
229886
Leállt a TikTok az Egyesült Államokban
Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalma...
17:46 Január 19, 2025
Közélet 2380 1 хвилина
229877
Dánia nem viccel: vadászbombázókkal védenék meg Grönlandot
Dánia mérlegeli annak lehetőségét, hogy F-35-ösö vadászbombázókkal védjék meg Grönlandot ellenséges fenyegetésektől – írta meg a Eurasian Times.
11:52 Január 19, 2025
Közélet 1469 1 хвилина
229840
Már az FBI is aggódik a hackerek miatt: ne telepítsd ezeket az alkalmazásokat, különben...
Ha az Amerikai Egyesült Államok legkiterjedtebb nyomozati jogkörrel rendelkező szerve kiad egy figyelmeztetést, azt nem árt akkor is megfogadni, ha épp nem az USA területén él valaki.
20:25 Január 18, 2025
Közélet 1284 1 хвилина
229764
Megműtötték a norvég királynét, pacemakert kapott
Szonja királyné, aki 87 éves, sikeres szívműtéten esett át, és mostantól egy pacemaker szabályozza a szívműködését. Állapotáról a norvég királyi palota rövid közleményt adott ki.
17:36 Január 18, 2025
Közélet 1605 1 хвилина
229779
Már több mint négymillió ukrán kért menedéket az EU-ban
Az Eurostat friss adatai alapján tovább nőtt a menedékkérők száma. Az orosz–ukrán háború kezdete óta már több mint négymilliósan hagyták el az országot, és menekültek valamelyik uniós tagországba.
17:18 Január 18, 2025
Közélet 1408 1 хвилина
229664
A NATO először küldte fel a norvég F–35-öket Lengyelországban Oroszország ukrajnai támadása miatt
Két F-35-ös vadászgépet, amelyeket Norvégia helyezett el Lengyelországban, először küldtek a magasba 2024. január 15-én orosz rakétatámadásra való válaszként. Erről az NATO Légierő Parancsnoksága tájékoztatott.
17:00 Január 18, 2025
Közélet 1378 1 хвилина
229767
Az USA legfelsőbb bírósága jóváhagyta a TikTok betiltását
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pénteken jóváhagyta azt a törvényt, amely akár a TikTok közösségi alkalmazás amerikai működésének betiltását is lehetővé teszi.
16:08 Január 18, 2025
Közélet 1454 1 хвилина
229677
Már szelfikből is készíthet matricát a WhatsAppban
A ChatGPT-integrációt követően ismét a beszélgetéseket szórakoztatóbbá tévő funkciókat kapott a Meta egyik legnépszerűbb csevegőappja.
21:29 Január 17, 2025
Közélet 1297 1 хвилина
52960
Ígérete ellenére Lengyelország nem folyósított pénzt a cseh kezdeményezésre, hogy lőszereket szerezzenek be Ukrajna számára
Lengyelország az egyetlen ország, amely ígérte, hogy támogatja azt a cseh kezdeményezést, amely szerint tüzérségi lövedékeket szereznek be Ukrajna számára, de erre még eddig nem különített el pénzt.
14:14 Szeptember 14, 2024
Gazdaság 1683 1 хвилина
52948
Az EKB előrejelzése szerint jövőre gyorsulni fog a gazdasági növekedés az eurózónában
A várakozásokkal megegyezően az Európai Központi Bank a mai ülésén 25 bázisponttal csökkentette a betétkamatot, míg a refinanszírozási kamatot és a hitelkamatokat 60 bázisponttal.
20:45 Szeptember 13, 2024
Gazdaság 1173 1 хвилина
52952
Tovább gyengülhet az euró a dollárral szemben
A piac széles körben arra számít, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a szeptemberi ülésén további kamatcsökkenés mellett fog dönteni. Ez a lépés a várakozások szerint az euró további gyengüléséhez vezethet.
16:41 Szeptember 13, 2024
Gazdaság 1627 1 хвилина
52930
Svédország: komoly áramkimaradásokra kell készülni télen
Ahogy a hideg időjárás beköszönt ezen a télen, Göteborgban áramhiány léphet fel, és a lakástulajdonosok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, de az ipari létesítményeket is érintheti az áramszünet.
21:28 Szeptember 12, 2024
Gazdaság 3606 1 хвилина
52919
Óriási olajmezőt fedeztek fel Lengyelországban
Óriási olajmezőt fedeztek fel a nyugat-lengyelországi Lubuskie régióban a már meglévő Rzeczyca-mező közvetlen közelében. Fejlesztés után a lelőhelyen évente 16 500 tonna olajat fog kitermelni az Orlen nemzeti olajvállalat.
14:11 Szeptember 12, 2024
Gazdaság 1640 1 хвилина
52892
Európai biztos: az EU kész teljesen lemondani az orosz gázról
Az orosz gáz részesedése az Európai Unió országainak importjában hirtelen és jelentősen csökkent Oroszország Ukrajna elleni háborúja kezdetét követően, a blokk kész teljesen lemondani a moszkvai szállításról – jelentette ki Kadri Simson, az Európa...
11:07 Szeptember 12, 2024
Gazdaság 1443 1 хвилина
39497
Az Európai Unió kész növelni az áramexportot Ukrajnába
19:42 Szeptember 11, 2024
Gazdaság 1383 1 хвилина
52794
Görögország adót vezet be a tengerjáró hajók utasaira a turizmus visszaszorítása érdekében
Görögországban a jövőben a csúcsszezonban 20 euró idegenforgalmi adót kell fizetniük azoknak, akik a tengerjáró körútjukon kiszállnak a nagy népszerűségnek örvendő Mükonosz vagy Szantorini szigetén – jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök.
21:51 Szeptember 10, 2024
Gazdaság 2086 1 хвилина
52827
Új rekord dőlt meg Norvégiában
Norvégiában augusztusban az autóeladások 94 százaléka elektromos jármű volt, ami új rekordot jelent.
21:13 Szeptember 10, 2024
Gazdaság 1494 1 хвилина
35540
Újratárgyalták az Apple egyszer már megnyert, 13 milliárd eurós adókedvezményperét, amit most elvesztett
Az uniós bírák határozottan az Európai Bizottság azon megállapítása mellett döntöttek, hogy a technológiai óriás által fizetett alacsony adók jogellenes támogatásnak minősülnek.
19:42 Szeptember 10, 2024
Gazdaság 1799 1 хвилина
5959
Tizenegyesekkel búcsúztatta Svájc a világbajnok franciákat
A világbajnok Franciaország 3-3 után tizenegyesekkel 5-4-re kikapott a svájci válogatottól a labdarúgó Európa-bajnokság hétfői második nyolcaddöntőjében, Bukarestben.
08:56 Június 29, 2021
Sport 3679 1 хвилина
5954
Varga Judit: A Puskás Aréna volt eddig a legcsodálatosabb, legjobb hangulatú Eb-helyszín
Most, hogy véget ért az utolsó budapesti Eb-meccs is, büszkén kijelenthetjük, hogy a Puskás Aréna volt eddig a legcsodálatosabb, legjobb hangulatú Eb-helyszín, írta Varga Judit közösségi oldalán.
16:17 Június 28, 2021
Sport 4528 1 хвилина
5940
Hat ország olimpiai csapatainak belépését szigorítja Japán
Hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a japán kormány a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának ottani terjedése miatt.
12:05 Június 28, 2021
Sport 5533 1 хвилина
5937
Forma–1: Verstappen nyert és növelte előnyét az összetettben
A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen nyerte a vasárnapi Forma–1-es Stájer Nagydíjat Spielbergben, ezzel 18 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilót...
20:39 Június 27, 2021
Sport 4577 1 хвилина
5929
Az UEFA kitiltotta a szivárványos zászlót a Puskás Arénából
Vasárnap délután a Hollandia–Csehország nyolcaddöntő mérkőzéssel búcsúzik a Puskás Aréna az idei labdarúgó-Európa-bajnokságtól. A mérkőzés előtt számos holland szurkoló érkezett Budapestre szivárványos zászlókkal, azonban az UEFA utasítására a sta...
19:40 Június 27, 2021
Sport 3569 1 хвилина
5924
Autóbalesetben meghalt a VB-bronzérmes atléta
Autóbalesetben meghalt Abdalelah Harun, a katariak világbajnoki bronzérmes atlétája
16:05 Június 27, 2021
Sport 3525 1 хвилина
5909
Egy szurkoló okozott tömeges bukást a Tour de France-on (videó)
A Tour de France első szakaszán szombaton óriási tömegbukást okozott az egyik szurkoló, aki a mezőny elé lógatott be egy táblát.
11:22 Június 27, 2021
Sport 3427 1 хвилина
5903
Túl magas a tesztoszteronszintje, ezért nem indulhat az olimpián a transznemű amerikai gátfutó
Nem engedélyezik Cece Telfer amerikai transznemű gátfutónak, hogy induljon az Egyesült Államok jelenleg zajló olimpiai válogatóversenyén, így nem lehet ott a július 23-án kezdődő tokiói olimpián.
17:42 Június 26, 2021
Sport 5681 1 хвилина
Így köszöntötték otthon a magyar labdarúgó-válogatottat (videó)
Amikor a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói otthon találkoztak a csapattal, igazi show-t rendeztek.
15:20 Június 26, 2021
Sport 4806 1 хвилина
5886
Fegyelmi eljárást indított az UEFA a magyar-német meccs után
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást kezdeményezett a szerdai Németország-Magyarország Európa-bajnoki mérkőzés kapcsán, "lehetséges diszkriminatív esetek" miatt.
14:43 Június 25, 2021
Sport 3181 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei